Újra a Tátrába indultunk, hogy kihasználhassuk a szép őszi időt. Igaz nem akartunk hétvégén menni a várható tömeg miatt, de az időjárás-előrejelzés meggyőzött arról, mégis vállaljuk ezt az aprócska kényelmetlenséget. Az autóutak egyébként jóval kihaltabbak voltak, mint hét közben, így viszonylag hamar odaértünk, pedig már útközben is többször megálltunk fényképezni, annyira szépek voltak az előbukkanó havas csúcsok.
Első nap Tátraerdőfalváról mentünk fel a Kőpataki-tóig. Azért ezt az utat választottuk, mert Ótátrafüredről a sikló melletti, Tátralomnicról pedig a lanovka alatti út nem volt annyira szimpatikus, gondoltuk kipróbáljuk ezt. Hivatalos parkolót nem találtunk, így egy panzió mellett hagytuk az autót.
Útközben láthattuk ismét a tavalyról megismert Tar-pataki-vízeséseket, ezen a részen már érezhető volt a hétvégi turistaforgalom előszele. Érdekességképpen láthattunk egy hölgyet, aki tűsarkúban taposta a Magisztrale köveit (feltételezem csak a vízesések környékén
bolyongott).
Aztán elértük a Zamkovszky-menedékházat, ahol már tényleg olyan sokan voltak, hogy még kávéért sem voltunk hajlandóak sorba állni, inkább gyorsan továbbálltunk.
Innen a kényelmes, kövekből kirakott Magisztralen folytattuk utunkat a Kőpataki-tóig, ahol a lanovkának köszönhetően szintén sokan voltak.
A szép kilátás reményében kétszemélyes ülőfelvonóval mentünk tovább a Lomnici-nyeregbe (a jegyért kb. 1 órát álltunk sorba, és 150 SKK volt az ára). A felvonóban alattunk már megjelentek a hófoltok, fent pedig gyönyörű havas táj, és kilátás fogadott minket. Ide elvileg gyalog nem szabad feljönni (nem tudom miért), de azért láttunk nyomokat a hóban. Fent nagyon kellemes, meleg szélcsendes idő volt ellentétben a tóparton fújó széllel.
A nézelődés, fényképezgetés után visszaindultunk, útközben elég sok magyarral találkoztunk (innen is üdvözöljük azt a rakamazi csoportot, melynek néhány tagja panaszkodott, miért mindig felfelé kell menni, reméljük elérték úticéljukat). Még sötétedés előtt leértünk, este a Szlovák étteremben vacsoráztunk Poprádon, ahol a szállásunk volt. Most a Tescot a múltkori tömeg miatt inkább kihagytuk.
Nincs megjegyzés
Megjegyzések beolvasása ehhez a cikkhez
Visszakövetés link
http://turazas.blogozz.com/2008/10/02/tatraerdofalva-tatranska-lesna-%e2%80%93-lomnici-nyereg-2008-szeptember-27/trackback/