október 2008

Jelenleg a havi archívumot böngészed - október 2008.

Utolsó napra csak egy rövidebb túrát terveztünk, gondoltuk megnézzük a Hernád-áttörésnek azt a felét ahol még nem jártunk. Szokásos létrás, tálcás, hidas kalandos útban volt részünk.

img_2542.JPG img_2552.JPG img_2567.JPG
Bejegyzés további részének olvasása »

Másnap korán indultunk, hogy a tömeget, és a sötétedést elkerüljük. Reggelre a tavaly ilyenkorihoz hasonlóan befagyott az autó ablaka, de most előrelátóan vittem jégoldó-sprayt. A Csorba-tónál még senki sem volt a parkolóban akinek kifizethettük volna a szokásos 160 SKK parkolási díjat, így csak letettük az autót, és elindultunk a piros jelzésen a Poprádi-tó felé. Azaz csak indultunk volna, valamilyen építési munkálatok miatt az utat elterelték, és kövesúton kellett átmennünk a Poprádi-tó alatti parkolóig. Kicsit mérges lettem, mert akkor ugye eleve innen indultunk volna, ha ezt tudjuk. Ráadásul az innen vezető kék jelzés is el volt terelve, előtte figyelmeztetés, csak jó cipőkben induljunk el, mert az úton bizony átfolyások lesznek. Tényleg nem volt túl bizalomgerjesztő a terep, elég sáros szakaszokat hagytunk magunk mögött, mire elértük a Poprádi-tavat. A menedékházban gyorsan megszabadultunk a fölöslegessé vált ruhadaraboktól, az egyre feljebb jutó nap melege már érezhető volt.

img_2463.JPG img_2464.JPG img_2465.JPG

Bejegyzés további részének olvasása »

Újra a Tátrába indultunk, hogy kihasználhassuk a szép őszi időt. Igaz nem akartunk hétvégén menni a várható tömeg miatt, de az időjárás-előrejelzés meggyőzött arról, mégis vállaljuk ezt az aprócska kényelmetlenséget. Az autóutak egyébként jóval kihaltabbak voltak, mint hét közben, így viszonylag hamar odaértünk, pedig már útközben is többször megálltunk fényképezni, annyira szépek voltak az előbukkanó havas csúcsok.

tatra tatra

Bejegyzés további részének olvasása »

Időjárás a Tátrában

A kellemes túra egyik fontos feltétele, hogy jó idő legyen, lehetőleg ne szakadjon az eső, ne kapjon el egy jó kis villámcsapkodós jégeső. Ennek érdekében az alábbi helyeken tájékozódunk elég jó eredménnyel:

Bejegyzés további részének olvasása »

 

október 2008
H K S C P S V
« aug    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Oldalak

BLOGOZZ.COM hirdetés