Szlovák Paradicsom: Zejmár-szakadék (2008. augusztus 13.)

Másnap kicsit berozsdásodott végtagokkal ébredtünk, reggeli után Dedinky-be indultunk.
A fiúk valószínűleg kegyetlennek tartanak, de még harmadik napra is mászós programot találtam ki, de ez csak egy 2 órás icipici túra, vigasztaltam őket.
A nagy melegben sokan heverésztek a tó körül, de mi nekivágtunk újra a hegynek. Az első öt percben az út elég meredeken vezetett felfelé, tétovázva kérdezték, biztosan meggondoltam ezt az utat?

Kb. 15 perc után értük el a Zejmár-szakadék bejáratát, ahol 40 koronát szedtek be mindenkitől. Sokan egész kicsi gyerekekkel indultak útnak, az egyik lánykának valószínűleg nem tetszett, hogy eleinte a patakmederben kell tapicskolni, mert hangos sírással jelezte, ő bizony nem megy tovább. Keltnek is meggyűlt a baja a patakkal, ügyesen belecsúszott, a hátralévő utat csuromvizes cipőben tette meg. Kalandos, létrás, tálcás mászásban volt részünk mellettünk a vízesés.

Az út végén egy tisztáson bukkantunk ki, ahol elég sokan piknikeztek. Lehetett lovagolni is, mi csak megnéztük közelebbről a lovakat, majd a büfében szereztünk némi sört, jégkrémet a nagy melegre való tekintettel. Lefelé is gyalog mentünk, másik lehetőség lett volna a libegő, de számomra nem volt valami szimpatikus.

Lefelé a fiúk (akik készültek fürdőcuccal) még megmártóztak a tóban, aztán indultunk tovább Rozsnyó felé, ahol szintén a Tescoban kicsit bevásároltunk.

A fiúk akciós Kelt sörre bukkantak, én pedig csokis joghurtra (tényleg nálunk miért nincs csokis joghurt?), és nálunk nem kapható csokikra vadásztam. Krasznahorkán még megebédeltünk, aztán hazáig szinte meg sem álltunk.