Magas-Tátra: Fehér-tavi-csúcs (2008. augusztus 12.)

Másnap korán keltünk, hogy a Fehér-tavi-csúcsot még sötétedés előtt meghódíthassuk. Az erőnlétünk valószínűleg nem tökéletes, így a sziklás, meredek részeken mindig elég lassan haladunk, és a elmaradunk a térképeken jelzett szintidőtől.
Biela Voda-tól indultunk a Fehér-víz illetve a Zöld-tavi völgyön keresztül, patakban itt sem volt hiány. A Zöld-tóhoz érkezve hosszabban elidőztünk, nem mintha elfáradtunk volna, eddig nem volt meredek az út, de annyira szép ez rész, hogy bűn lett volna túlrohanni rajta, ne meg a fiúk ki voltak éhezve egy kávéra.

A Zöld-tó után egy elég meredek szakasz következett, cikkcakkban haladtunk egészen a Vörös-tóig gyakran megállva. Az ezt követő rész már nem annyira meredek, de azért nem is sétapálya, elértük a Kék-tavat is, mely után nem sokkal az út mellett egy legelésző zergét vettünk észre. Óvatosan megközelítettem, hogy le tudjam fényképezni, később észrevettük, a kölyke is ott volt. Aztán kiderült, óvatosságra semmi szükség, pár perc múlva újabb zergéket fedeztünk fel, és egyáltalán nem úgy néztek ki mintha féltek volna tőlünk. Inkább melegük lehetett, mert egy hófolton tömegesen hűsöltek.

Aztán elértük a rettegett részt, a Karó-tavi átjárót, ahol a majdnem függőleges sziklafalon lánc segítségével lehetett átjutni. Azért volt rettegett, mert Kelt az utazás előtt utánaolvasott ennek a szakasznak, és sokan elbátortalanították, hogy ez milyen nehéz és veszélyes rész, főleg az átjáró utáni rész, ahol a hegygerincen kell a csúcsig menni.
Tény, hogy az eddig megtett láncos részek közül ez volt a legnehezebb (igaz a Vöröstorony-hágót kihagytuk, azzal nem tudom összehasonlítani), engem leginkább az aggasztott, hogy fogunk ezen visszajönni, mert a felmászást lassan ugyan, de biztosan megoldottuk:)
Ennek örömére le is ültünk itt egy időre nézelődni, enni, erőt gyűjteni a továbbiakra.

A hegygerincen fel-le hullámzó út vezetett a csúcsig, ezt nem éreztük olyan veszélyesnek, mint ahogy korábban leírták, bár némely részeken kellett kapaszkodni.

A csúcsról szuper kilátás nyílt minden irányba, megnéztük az előző napi túránk színhelyét is, majd némi pihenő után visszaindultunk.

A láncos rész előtt ismét megpihentünk, majd nagy levegőt vettünk, és nekiindultunk, és leértünk. Igaz néhol keresni kellett, hová is tegyük a lábunkat, de végül zökkenőmentesen lejutott mindenki. Visszafelé a zergék mintha tovább bátorodtak volna, már a turistaúton sétálgattak, békésen legelésztek.

A Zöld-tavi menedékháznál újra ettünk, úgy éreztem már egy lépést sem bírok menni, így kényelembe helyeztük magunkat.

Kb. fél óra elteltével nekiindultunk a hátralévő könnyebb, de hosszabb szakasznak, és a végén már csak berogytunk az autóba.